lebeg a szögre akasztva az idő

egyedül 10 perces séta haza nem is olyan nyomasztó mint amilyennek hangzik. nem mindenki magányos, aki annak tűnik! furcsa. eleinte szaporáztam a lépteimet aztán egyre csak lassítottam úgy igazán ok nélkül, de nem véletlen. az emberek csodálva néztek mikor lendületet véve a zöld lámpa helyett elindultam a piros felé. tudtam, hogy nem fogok megállni, tudtam, hogy nem szabad megállnom. mire a zöld lámpához értek, szépen megfontoltan a fény addigra pirosra váltott. mire a piros lámpához értem céltudatosan, a lámpa hirtelen zöldre váltott. ahogy átértem az út túloldalára, szinte üres volt. az a pár ember, aki rajtam kívül a városban volt, mind a megvilágított oldalon mentek. mitől félnek? kitől félnek? miért félnek? félnek egyáltalán? nem fáztam.