Nagyon nehéz csak a pillanatnak élni. A természetemből adódóan mindig van bennem egy kis elégedetlenség, folyamatosan próbálok mindenen változtatni, hátha jobb lesz. Ha valami már épp megfelel, találok mást, de úgy érzem, mintha csak olajt öntenék a tűzre. Néha szinte vágyom rá, hogy megváltozzon valami, vagy változtathassak valamin. Végül is a vágy az élet motorja vagy nem ?! Mostanában viszont az összes ilyen megmozdulásom szerencsétlenül alakul mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserűséget sem. Viszont érzek vágyat, hogy végre meg akarok változni!
