annyi dologgal szembesültem az utóbbi pár napban. sajnos általában vagy későn eszmélek fel, vagy a problémát már akkor kiküszöbölném, mikor még nincs is. általában szélsőségek közé szorulok/szorítanak. utólag le írhatatlan érzést kelt bennem a tény, hogy az utóbbi időben milyen szűk volt a látóterem, a dolog pikantériája, hogy mindeközben azon fáradoztam, hogy bővítsem azt, nyitottnak hittem magam egy más személyiség felé, azt hittem már a gyártási folyamat vége felé tartunk, mikor rá kellett ébrednem, hogy még csak most csináltam helyet neki. mindeddig valami számomra láthatatlan burok borított, amit csak akkor vettem észre, mikor az kiszakadt és friss levegő szivárgott be. tudod, a levegőnek rengeteg alkotóeleme van: nitrogén, oxigén, szén-dioxid, metán stb... én mégis úgy éreztem, nekem csak az oxigénre van szükségem. Viszont mikor megéreztem az elegyüket, megcsapott a friss levegő, akkor jöttem rá, hogy az nekem valójában magára a levegőre van szükségem. először mondhatni tartózkodtam, de az apró atomok, molekulák, részecskék megakadályozhatatlanul a légutamba szivárogtak, majd szépen lassan lélegezni kezdtem. . .
It ain't about a fairytale, but it can be.
